biztos, hogy megvertem volna azt a nőnek álcázott férfit. Ma nagyon felbosszantottam magam a huzat miatt, már nem tudom hányadszor csapódik be a szomszéd ajtaja. Ma éreztem ki tudnék szaladni elkapni azt aki okozta a zajt és úgy elagyabugyálom, hogy nem áll meg a lábán! Igen, ma kifejezetten cserélnem kellett volna Hámori Anna Lucával. Tiszteletet ő megadta az algír boxolónak, de őt viszont figyelembe sem vették még amikor interjút adott, akkor sem, a „mérkőzés” után. A háta mögött haladtak el „férfiak” és majd fellökték. Mi van, már nem számít ki a nő és ki a férfi? Hova jut ez a világ, ha már ez sem számít? Akkor minek vagyunk itt, csak azért, hogy legyőzzük egymást? Semmi tisztelet, szeretet?

Ma egyébként ismét kimenőm volt és hihetetlen , de most már egy stabil tornacipő is tönkrement a lábamon, sőt a kedvenc szívecskés zoknimat is kiszakította. Hihetetlen , valami történik a cipőimmel! Szó szerint új cipőt, meg zoknit kellett vegyünk a párom születésnapjára, de nekem! Úgy tűnik ma nekem is szülinapom van!

Isteni jelnek veszem ezt is, talán lassan ideje felülemelkednem a hétköznapokon , az átlagon és mindenki mást is segíteni felemelkedni. Magasabb életszínvonalra van szüksége az emberiségnek, amit nem az anyagiak határoznak meg, hanem a magasabb szellemiség, vagy a mennyei, az égiek. Nem érzitek a szükségét az istenivé válásnak? Legyünk isteniek végre, miért vagyunk annyira földhözragadtak? Miért csúszunk-mászunk földi, pitiáner, rövid életű dolgokhoz, amikor szárnyalhatnánk is fellegek felett, mint valami csodalények? Bevallom én máris kezdek elszállni magamtól…, pedig nem vagyok egy beképzelt , magamutogatós, nagyképű alkat. Csak egy egyszerű, szerény hölgy. Bort, búzát, békességet kívánok a világnak, még ma! Abba lehet hagyni minden fölösleges háborút!

Milyen kormány az, aki „álljbeaseregbe!” hirdetést plakátol ki mindenhová, amerre látsz, panelházakon és mezőkön keresztül, amerre jársz, csak azt látod? Ez az egymilliós állás, amit ajánlott nekünk 14 évvel ezelőtt? Állj be a seregbe? És még ő vádolta a teljesen mulya, lealázott és megsemmisített baloldalt azzal, ha ők nyerik meg a választásokat, akkor a háborúra szavazunk? Van egyetlenegy értelmes és normális ember is ebben az országban aki ezt észrevette, vagy mindenki agyhalott? A mi kormányunk a leg-háborúpártibb, legcsalóbb, leghazugabb, leggyilkosabb az összes kormány közül a világon, ezen kívül a magyar történelemben is kivívta magának ezt a címet. További kellemes bambulást, emberek, magyarok, itt már tényleg nincs mit tenni, várjuk csak, hogy eljöjjön értünk a kaszás. „Halálra kijelölve” , ezt kellene inkább Magyarország helyett a térképre kiírni.

Egy rocksztár. „Nem csinálok semmit” mégis mindenki rám néz. Tudom.

Köszönöm a kitüntető figyelmet, hálás vagyok!

Ma szülinapot ünneplek, valakiét, ezért nem vetem bele magam túlságosan a munkába, sem az írásba, ma teljesen neki akarom szentelni a napom, nekem ő az első, mivel a legjobb barátom is egyben, mindig , mindenben számíthattam rá. Kevés ilyen ember létezik a világon, aki pedig dicsőíti magát, az csak hazudik, én ebben biztos vagyok.

Mindenki a maga számára a legfontosabb, ezt kár is firtatni. Most nem a saját párkapcsolatomról beszélek, hanem úgy általánosan, mindenki azt gondolja, hogy ő fontosabb a másiknál, az ő biztonsága, az ő érzékenysége, az ő jó híre, anyagi állapota mindenképp előrevalóbb, ezért mindent meg is tesz, azután jöhet csak a szeretett személy biztonsága, jó hírneve , anyagi biztonsága. Ilyenek vagyunk, mi emberek, még véletlenül sem a szeretett ember a fontosabb számunkra, csak mi. Önzetlenség nincs manapság sem a párkapcsolatokban. Már eleve úgy rohanunk bele a másikba, hogy hülyének nézzük,majd jól el leszünk vele, majd azt fogja csinálni, amit mi akarunk, mert mi annyira lenyűgözőek vagyunk, hogy bárkivel bármit megtehetünk, az ujjunk köré csavarjuk, kicsavarjuk a lelket is belőle, majd , ha kihasználtuk, jól otthagyjuk. Nem csak nők, férfiak is ilyenek, manapság is. Sokszor jobb egyedül maradni, mint valakinek a szolgája lenni, egy életen át. Mert nem egyenjogú kapcsolat az, ahol mindig csak az egyik fél akarata érvényesül. az nem is kapcsolat, az függőség.

Nagyon résen kell lennünk a kapcsolatunk minden pillanatában, sosem tudhatjuk, mikor dobják ránk a hámot és mikor kötnek gúzsba egy jó kis házassággal. A házasság nem egy leányálom, hanem egy kemény, szigorú elköteleződés, amit nem lehet csak úgy felbontani, főleg, ha már következményei is vannak, a gyerekek. Aki egyszer házasságra adja viszont a fejét, az maradjon is abban, élete végéig. Nekem nem tetszenek a házasságukból kikacsintó emberek, legyen az nő vagy férfi, megvetem őket.Mindenki azt a kenyeret egye, amit kisütött magának. Én sem adom oda senkinek az enyémet, nekem is ennem kell és szeretem a pékségemet, jól sütök!

Van aki sütöget, van aki cipőt készít, én meg azt mondom, mindenki maradjon a kaptafánál, ne akarja a másét! Isten megbünteti, ha a máséra veti a szemeit.

Azért jó a rendszer, mert így legalább nem mehet mindenki a saját feje után és nem árthat büntetlenül másoknak. Mi is lenne, ha mindenki csak azt csinálna, amit akar? Vannak, és többségben azok akiknek szükségük van a fegyelemre, hogy megmondják nekik, mit tegyenek és mikor, mit szabad és mit nem, különben eluralkodna a káosz és mindenki megölne mindenkit.

Csak egy példa, ha még nem vagy felnőtt korú olyan tizenéves korod közepe tájékán egyszer csak azt mondja neked édesanyád, hogy most már elég volt belőled, mehetsz férjhez, vagy vállalj valamilyen munkát, de lehetőleg egy másik városban, távol a házamtól. Innen menned kell, mielőbb! Először azt gondolod, hogy csak viccel veled, de aztán, amikor látod, hogy halálosan komoly, akkor mit teszel? A Ceausescu-rendszernek, bár kétségtelenül sok hibája volt, de legalább vigyázott a fiatalkorúakra, hogy ne tengjenek-lengjenek az életben, hogy az iskolai végzettségük meglegyen, amivel elindulhatnak az életben. Ezért az egyért én visszasírom azt a rendszert, mert nem engedte a felelőtlen a szülőket a gyerekeiket csak úgy kidobni az utcára! Bár Ceausescunak sem voltak túl módos szülei és nem járhatta ki végig az iskolát mégsem volt annyira sötét és gonosz lelkű, hogy akkor más gyerekeknek is azt kívánta volna, hogy ugyanúgy szenvedjenek, mint ő, hogy megtapasztalják ugyanazt a mélységes hátrányt, mint ő. Csak bizonyos, eltorzult lelkű édesanyák lépesek ezt tenni a gyerekükkel. De ez jelen van napjainkban is, ma a munkaügyi központban példának okáért egy roma származású édesanya elég hangosan, durván rákiabált gyermekére, hogy hozza már oda neki hamarabb azt a csörgő telefont. Talán, mert vele is ilyen hangnemben beszélt az édesanyja. Nem kell ugyanazt a példát követni, amit otthon láthattunk, te legyél más, mint az anyád, meg az apád és szeresd meg, becsüld a gyerekedet. Beszélj szépen vele, hogy érezze, értékeled és bízol benne, meg a képességeiben! Így lesz önbizalma és önbecsülése és értékes tagjává tud válni a társadalomnak, nem tengődik el, nem kell soha segélyekért kuncsorognia, mert ő is el akar majd érni valamit az életben. Ennyi az egész titok: légy türelmes vele, szeresd és bátorítsd mindig, mindenben. Tanítsd a jóra, hogy legyen jó ember és másokon is segítsen. Ilyen emberekre mindig szüksége lesz a társadalomnak, nem az ellenkezőjére, olyanokra nincs szükség, akik nem tudják mi a tisztesség, becsület, őszinteség, jóindulat és mindig csak abban mesterkednek, hogyan verjenek át, hogyan csaljanak, lopjanak, öljenek, de úgy, hogy ne lehessen rájuk bizonyítani. Ők a jogi kiskapuk nagymesterei, akiktől aztán az egész társadalom szenved és meg sem tud szabadulni tőlük. Na ilyenekre nem lenne szükség. Ha mégis megkaptuk őket, akkor az ezért van, mert nem tanultuk még meg a leckéinket, hogy a saját lelkiismeretünk szava szerint éljünk, támogassuk inkább egymást, építsünk a rombolás helyett. Egymás szeretete, támogatása, a közös élet építése sokkal inkább kedvezőbb és előrevivőbb, mint a közömbösség, egymás lenézése, alázása azért, mert szegény, vagy másmilyen, mint mi. Tudnunk kellene már, hogy azzal, hogy a másik embert gáncsoljuk, azzal éppen most magunkat gáncsoltuk el. Ok.okozat.

Az az édesanya mindig elmulasztotta szülői kötelességeit, az induláshoz nem adta meg a kedvező, kezdő lökést gyermekeinek, mindig csak rossz véleménye volt róluk és másoknak is csak rossz hírüket keltette, nem hogy segítette volna őket, hanem mindig csak akadályozta és gáncsolta őket az életben való előrehaladásban. Így most egyik gyermeke halott, a másiktól pedig hiába várná, hogy öreg napjaiban segíteni, támogatni fogja, mert egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy megtehesse. A távolság túl nagy ami keletkezett, az űr betölti köztük a teret. Most talán az az anyuka is láthatja, hogy minden tettünknek következménye van és amilyen magot vetettünk, olyan gyümölcs szökken szárba. Azokat a gyümölcsöket most leszedheti és meg is eheti. Ki mint vet úgy arat. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Szép álmokat, ámen!

Tudom, hogy „felsőbb emberi körökben” , az elitben nem szokás azt mondani, hogy akarom, meg nem is illik, de én már csak akkor udvariaskodom, ha a helyzet megkívánja, most jelenleg viszont nem az a helyzet, amikor bájológni kellene.

Ha egész életemben küszködöm, dolgozom, na nem úgy ahogy a rabszolgatartóink elképzelték, ha fejlődöm, ha felnövök, ha erősödöm lelkileg, ha elbukom ezerszer is, de mindig felállok és megyek tovább, ha veszítek és győzök, akkor elmondhatom magamról, hogy nem éltem hiába. Nincs baj, ha nem tapasztalom a mosolyt, a szeretetet, a hódolatot, a tiszteletet, a rajongást, a díjazást, mert csak emberek vagyunk, voltak már előttem mások is, akik jártak az én cipőmben. Közéjük tartozom én is, büszkén vállalom hova tartozom és ki vagyok. Büszke vagyok magamra és mindarra, amin keresztül mentem, bizonyítva azt, hogy ha százszor is belehaltam, de ezerszer feltámadtam. Nem bánom, ha bántottak, hátráltattak, nem veszítettem vele semmit, csak nyertem. Tudást, tapasztalatot és erőt, meg szeretetet, mert csak a legutóbbival lehet minden rosszat legyőzni. Ha szeretjük magunkat, és másokat is mint önmagunkat, akkor mindig tudni fogjuk, hogyan vívjuk meg a napi harcainkat, hogy mi jöjjünk ki belőle győztesként. Ha nem győztünk, akkor még nem jött el a mi időnk, mert egyszer mindenképp mi leszünk a győztesek!

Ha azt mondom ne tegyünk másokkal olyant, ami nem esne jól nekünk, ha velünk megtennék, akkor azt is mondom, hogy: HA ÚGY TESZEL MEG VALAMIT, HOGY AZ A MÁSIKNAK FÁJJON, AKKOR AZ NEKED IS FÁJNI FOG , CSAK TÖBBSZÖRÖSEN. HA FÁJDALMAT AKARSZ OKOZNI MÁSNAK, AZ NEKED JOBBAN FÁJ MAJD!”

VISSZA AKAROM KAPNI AZ ÉLETEM, AMIT ELVETTEK TŐLEM. Ha nem adják önszántukból, akkor visszaveszem én, egyenként, lépésenként, lesz amit azonnal és könyörtelenül. Minden rendben lesz és minden a helyén lesz, mert minden csak úgy működhet, a világ, ha egy kerek egész és nem hiányzik belőle semmi.

Ma kifüstöltek egy helyről, mert nem voltak tekintettel arra, hogy bírom-e a dohányfüstöt vagy sem, de mint betolakodók a mi belső köreinkbe a mi életünkbe, őket nem is igazán érdekli, hogy mi bírjuk-e a füstöt, vagy az akkugyártást a mi kicsire szabott édes anyaföldünkön

Nekem édes mindegy, hogy átlagos vagyok vagy különleges, esetleg nem mindennapi, mindig azt fogom tenni és úgy, ahogy az nekem a legjobb. Engem egyszer régen ki tudtak füstölni ravasz , alantas, álságos módon szülőföldemről, de most már nem fog sikerülni. Aki engem ki akar füstölni, az lesz kifüstölve, azt merem garantálni!

Visszakapom az életem és nem azoktól fogom visszakérni, akik elvették, mert tőlük továbbra sem számítok semmi jóra. Valaki mástól fogom visszakérni, aki mindig mellettem állt és áll az idők végezetéig. Isten kérlek szépen, add vissza az életem, azt az életet, amilyen volt még mielőtt a gonosz befészkelte volna magát ide, Ámen!

arról, hogy ne játsszam meg a boldog meg elégedett embert, mert semmi okom nincs rá.

Ma nagyon szerencsétlennek és nyomorultnak éreztem magam. Nagyon rég éreztem így magam, talán még évtizedekkel ezelőtt. Azóta a pozitív hozzáállásom változtatott ezen, megtanultam pozitívnak lenni, de van olyan pont az életünkben, amikor valami olyasmi történik velünk , amitől csak nyomorultnak érezhetjük magunkat, ha egyszer azok vagyunk. Nem segít ilyenkor a pozitív hozzáállás, ha egyszer szegények vagyunk és nyomorultak, nincs az a pozitív gondolat ami szép, ragyogó fényben tudná feltüntetni nyomorúságos állapotunkat. Isten ma figyelmeztetni próbált engem, hogy már nem elég eljátszani magunk előtt, sem mások előtt, hogy jó anyagi állapotban vagyunk, ha egyszer nem vagyunk azok, az már nem segít, csak még szánalmasabbak leszünk tőle. Ne játsszuk meg, hogy nem fontos számunkra az anyagi bőség, amikor csak azzal tudunk ebben az anyagias világban érvényesülni. Ma kimenőm volt ismét és mikor szakadt le rólam az egyetlen nyári, a szezonhoz alkalmazkodó cipőm, ha nem épp most! Így jártam be egy nagy plázát, szó szerint szakadt cipőben. Mikor még elindultam otthonról semmi baja nem volt, a metrón történhetett a baleset, mert csak a plázában fedeztem fel, hogy én is csak egy szakadt szegény vagyok, egy lesajnált senki. Úgy érzem a halott testvérem emlékeztetett, milyen érzés az, ha a családod nem tud, vagy nem akar támogatni, milyen az, ha az ígéretek ellenére otthagynak az út szélén, szakadtan, koldusbotra jutva, sőt lehet hogy még hirtelen bele is rúgnak a szakadékba, hogy eltüntessék még a nyomait is a bűneiknek és a saját lelkiismeretük is hamarabb elcsituljon. Köszönöm, istenem, hogy emlékeztettél arra, hogy ki vagyok, honnan jöttem és kire, illetve kikre számíthattam eddigi életutam során. Hányszor kerültem életveszélybe és kik miatt, miért kellett meghalnia az édes testvéremnek és kik miatt. Első alkalommal is az életemben, de bizony második alkalommal is ugyanazok miatt, hiába minden újjászületés, feltámadás, második nagy esély, ha a körülmények és a minket körülvevő személyek nem változtak, azok még mindig ugyanazok. A feladatom is még mindig ugyanaz, újra, ismételnem kell, ha életben szeretnék maradni, mindegy hány éves vagyok. Az élet küzdelem és verseny és sokszor pont azokkal kell szembefordulnunk, akiket szeretünk, akik a családunk, ez a legfájdalmasabb az egész világban. Szembesülni azzal, hogy pont tőlünk várják el az önfeláldozást, az áldozatot, a feladást az ő részükről „teljesen természetes az, hogy nekik csak kapniuk kell, adniuk nem” Ilyen az alapállás és betáplált program, mondhatni mentalitás. Aki nem eszerint él és harcol, dolgozik, az magára vessen, mert csak vesztese lehet az élet nevű játéknak. Mert szerintük az élet nem egy komoly dolog, csak egy játék, gyerekeknek. A felelősséget azt ne vegyük magunkra, azt bízzuk őrájuk, majd ők elintéznek minket, ahogy azt ők jónak látják. Onnantól kezdve pedig, ha voltunk annyira hiszékenyek és buták, hogy a felelősséget átruháztuk rájuk, onnantól kezdve mondhatni, hogy lemondtunk saját magunkról, saját akaratunkról és saját szabadságunkról, mondhatjuk azt is, hogy a saját életünkről is lemondtunk, semmin se lepődjünk meg, bármit is művelnek velünk. Alárendelhetjük magunkat mindennek, amit csak akarnak: oltás, szegénység, digitalizáció az élet minden területén, hogy miben is higgyünk, mit gondoljunk és mit mondhatunk, meg mit tehetünk.

Épp ma akartam volna normális hétköznapi viseletben kimenni az utcára, de máris leszakadt rólam. Mit is jelent ez számomra? Nekem semmiben sem szabad hétköznapinak lennem, sem családi téren, sem gyereket illetően, sem szerelem, sem munka, sem pénz, …nem sorolom tovább, mert soha nem érnék a végére. Egyszerűen én nem engedhetem meg magamnak? Nem is tudom már ismét, szép lassan , mi a búbánatos frásznak születtem meg, hogy folyamatosan szívás az élet, ezzel kell szembesűlnöm nap mint nap?

Még elmélkedem egy kis ideig ezen, mielőtt újra elszánom magam, hogy hogyan is tovább az életben, előre és nem hátra!

Isten engem most segíts meg úgy igazán, mert most van a legnagyobb szükségem rád, Ámen!

Azok is, akik azért vállalnak gyereket, mert így remélnek több támogatást a rendszertől és azok is akik azért nem mernek gyereket vállalni, mert tudják, hogy nem kapnak támogatást a rendszertől, csak porhintést, mesét.

Mindenki csak annyi gyereket kellene vállaljon, ahány elindulna az útján ide a világba és mindezt csak szeretetből, nem érdekből, számításból. Kevés olyan szerencsés gyerek születik meg a világba , mint én is, hogy ugyan érdekből és számításból lettem elindítva, mégis a szeretet formált meg engem és váltam élő szeretetté. Csak a szeretetből született dolgok, vagy élőlények képesek élni és csak nekik érdemes. A számítás az nem járható életút, hiába tartja a rendszer rendkívül fontosnak, ugyanis a pénz számolását nem akarja elvéteni, a számokat muszáj ismerni. Ehhez kell mindenkinek iskolába járni. Nem a szeretetet éltetjük, hanem a halott dolgokat helyezzük még magunk elé is, azok a fontosabbak, amikbe majd egyszer mi is belehalunk. A pénz fontosabb az életünknél. Azért kár és pazarlás megszületni, hogy meghaljunk a halott pénz miatt. A pénz nem éltet, hanem csak altat, jól bealtat, előkészít szép lassan az öregedésre és a halálra. Kövesd a pénz útját, mindig a sírba vezet, kövesd a szeretet útját, mindig a boldog halhatatlanságba vezet. Mindig van választásod, mindig.

Mondandómat igazolandó, tegnap megfuttattak kicsit Budapest belvárosában, mint egy paripát, nagyon élveztem. Minden szép és jó volt mindig, igaz az is azonban, hogy pár elhagyatott üzlethelyiséget is láthattam. A luxusboltok jönnek és mennek, ahogy mi emberek is jövünk és megyünk ebben a világban. Vagyunk páran, akik mernek arra is gondolni, hogy minek jöttünk, ha mennünk kell, szívesen maradnánk még. Vannak is kísérletek a hosszasabb maradásra, de az a baj vele, hogy a hosszú életre érdemtelenek részéről van ez a próbálkozás. Mindig a számító, hitvány, érdekember maradna itt velünk örökre, semmi örömünk a jelenlétében. Hol ültünk le egy kicsit a padra megpihenni, ? Isten úgy adta, hogy egy zsidó templom előtt, ahol megdöbbenve láthattuk, hogy hatalmas sorok kígyóztak még a füllesztő kánikulában is, hogy jegyet vegyenek, belépőt az emberek, belföldiek és külföldiek egyaránt. Belépőt a templomba!!!. Életemben nem hallottam még erről, nemhogy a két szememmel kellett ezt látnom? Ezek után még annyira sem megyek templomba, mint eddig. Egy: nincs is pénzem, hogy a templomot éltessem, kettő: nem azért mennék egy templomba, mint egy múzeumba, hogy kincseket, művészetet, ősrégi, halott relikviákat bámuljak. Azt hittem eddig, hogy a templomban istent keresik az emberek. De most már biztos vagyok benne, hogy csak a saját meggazdagodásukat keresik, a halálukat. Mindenki, azt kapja mindig, amit keres, ami neki a fontos. Kiábrándultam a templomokból, a vallásokból, meg a „hívő” emberekből. Mindenki azzá válik, amiben hisz, ez meglátszik egy idő elteltével a külsején is.

a lélek dolgaival foglalkozni a rendszernek. A léleknek pedig a testi szükségletek terhesek. A rendszer számára haszontalan a lélek. A kézzel fogható dolgokkal tud csak kezdeni valamit, az embereket megszámlálni például , népszámláláskor. Miért érdekli őket népszámláláskor az, hogy van-e gyerekünk, milyen betegségeink vannak és mi a vallásunk? Adatbázisba minden bekerül rólunk. Most meg mindent digitalizálni akarnak, a személyitől elkezdve a jogosítvány igen, minden kényes orvosi adatig bezárólag. Szép lassan bekebeleznek, az adatainkkal fogva tartanak és irányítanak.

Most csak egy gondolat bánt engemet, az hogy haszontalan valaki a társadalom számára, az még rendben, de legalább ne akadályozza azt, hogy más érvényesülni tudjon, ahhoz nincs joga! Mindig azok próbálják átvenni az irányítást mások felett, akik borzasztóan haszontalanok, talán éppen ezért.

Jézus Krisztus urunkra miért mondták, hogy királyok királya?

Mert nagy vagyona volt, vagy hatalma volt más emberek felett, esetleg jól diktált, jól parancsolt?

Véletlenül sem! Mestere volt a helyzetének, uralta önmagát, a saját érzelmeit, a hangulatait, a testét, az időt és a teret, amelyet elfoglalt. Aki önmagát uralja, az ura a helyzetének, aki az időt uralja, az uralja a testét is. Aki tudja uralni a saját testét, az legyőzi a sátánt. Ha a sátánt legyőződ, minden rosszat legyőzhetsz. Az a király, aki képes bármit legyőzni, ég és föld ura.

nem az amiről nekünk mondják, hogy hivatalos. Más a hiteles és más a hivatalos. A hiteles az hihető és valós, a hivatalos, az csak a látszat, a külcsín , a hivalkodó. Semmi több!

Ha minden áron demokratikus választást akarunk egy kapitalizmusban, mert most abban vagyunk, akkor talán nem kellene a kapitalisták kezébe helyezni a bizalmat és hagyni, hogy ők számolják a szavazatokat. Eddig mindig ők nyertek, nem? Ez jelenthet valamit, azt hogy nem lehet a kecskére bízni a káposztát, mert megeszi.

Pártunk és kormányunk kivégzett minket. Erről egy álmom volt most. Minden hiába, minden eddigi erőfeszítéseink az életben. Tudjátok , hogy egyedül hozza meg a törvényeket és ő is fogadja el őket meg írja is alá? Tudjátok mi történik itt? Csak az, hogy kivégeznek minket, vagy elmegyünk külföldre családostól mindenestől, kutya, macska, hörcsög, vagy ami még van a családban, vagy egyszerűen kiraknak az utcára ott halni meg!

Álmodtam is erről ma éjjel: semmi jó nem vár ránk, hamarosan. Leginkább a rendszerváltás után hirtelen meggazdagodott rétegre haragszom, ők a legbűnösebbek ennek a nemzetnek az elvesztésében és tudatos eltüntetésében.

Álmom a következő volt: mentem édesapámmal a szokásos bevásárló körutamra, amikor hirtelen gépek, repülőgépek jelentek meg az égen. Sokan nagy piros csomagokat dobtak le az égből, mások leszálltak és döbbenet: piros egyenruhába öltözött kisiskolás gyerekek jöttek ki belőle szépen sorban, kézen fogva. Kínaiak lehettek. Szó szerint ellepték a lakótelepet, ahol élek, elözönlötték és elfoglalták. Láttuk, ahogy embereket ver ki a rendőrség meg a Tek a lakásaikból, majd küldi be az új jövevényeket, szüleikkel együtt. Most már végzés sem kellett hozzá, sem devizahitel tartozás, most már csak minden magyarázat nélkül vertek ki minket otthonainkból, régi jó barbár módra. Ez lesz, ha még várunk egy kicsit, még egy kicsit. Az új választottatok, Magyar Péterke erről nem beszél? Nem, mert ő is közéjük tartozik. Nincs időnk, elfogyott. A pénzesek a szegényeket kiirtották teljesen erről a földről, amit eddig hazának volt szokás nevezni. Nincs többé hazánk, csak műveleti terület. Haragszom a gazdagokra, sosem gondoltam volna, hogy ez lesz, ha erre földre lépek. A legnagyobb pusztítást itt vitték végre a magyarok lakta területen. Szó szerint holokausztot, népirtást végeztek, de még mindig a 100 évvel ezelőtti, háborús áldozatokat kell sajnálni és siratni? Amíg őket siratjátok, addig ti is odavagytok. Titeket ki fog siratni? Ahogy elnézem, senki, még csak emlékezni sem fog ránk senki, a történelemkönyvben sem leszünk benne. Ide vezet, ha egy nemzet nem fog össze határon belül és kívül rekedt társaival, így könnyebb leszedni minket. A pillanatnyi pénzadomány az öröklétünkbe kerül. Búcsúzom mindenkitől, mert ennek itt vége. Más témákkal foglalkozom ezentúl, mert nem számíthatok most sem senkire, mindenki csak saját magával van elfoglalva, meg is lesz ennek hamarosan a böjtje. Az álmok nem hazudnak hanem figyelmeztetnek.

Erről jut eszembe, jobb lenne a párizsi olimpiát is megszakítani, nagyon rossz érzéseim vannak vele kapcsolatban már napok óta. A sportolók jobb ha feladják és hazamegy mindenki szépen! Ahol nem tisztelik a teremtőt és csúfot űznek belőle, ott semmi jó nem várható. Isten óvjon mindenkit, ámen!